Elmélkedésre, titkok megfejtésére szánt mű a Faust, nem a puszta szórakozást vagy a készen tálalt életbölcsességet kereső olvasónak való. Goethe maga is elismerte: sok mindent „beletitkolt” (így mondta szó szerint: „hineingeheimnisst") ebbe az "összemérhetetlen” egészbe, ebbe a hagyományos példák vagy merev műfaji szabályok közé nem kényszeríthető alkotásba. A Faust titkai sokfélék: a természet titkai, az ember titkai, a társadalom titkai. És Goethe személyes titkai. Ezek sem akármilyen titkok persze – ezek is egy világba látó ember titkai. A Faust azonban mégsem titkoknak holmi rejtélyes kultusza, hanem éppen ellenkezőleg: az ember életre-halálra való viadala a titkokkal – az emberé, aki megfejteni hivatott őket. A Faust a megismerés drámája – a világot ésszel, érzékekkel megismerni vágyó emberé. Nem is ölthetett volna hát más alakot, csak ilyen „összemérhetetlent”, amelybe beleépül a „világ és az ember története is”.
